Ahhoz, hogy valaki elsajátítsa az önálló hajóvezetést, egy legalább öt napos tanfolyamra van szükség, ahol megbeszéljük a legfontosabb elméleti tudnivalókat, de mégis inkább a gyakorlati képzésen van a hangsúly. 

Mivel a rendelkezésre álló idő meglehetősen rövid, az eredményesség érdekében célratörő képzési rendszert dolgoztunk ki, mely lehetővé teszi a gyakorlati képzés hangsúlyozását azáltal, hogy – a felnőtt képzésben megszokott - önálló tanulásra ösztönöz:

  1. hallgatóink a jelentkezésüket követően elektronikus formában megkapják tőlünk a tananyag vázlatos összefoglalását, valamint a teljes Hajózási Szabályzatot, majd a képzési díj kiegyenlítése és a beíratkozás után mind a hat tantárgy próbatesztjeit, így már a kurzus megkezdése előtt is elkezdhetik a felkészülést.
  2. az előzetes tananyagot kérjük a tanfolyam előtt áttanulmányozni, így a tanfolyamon előadásra kerülő, bőséges magyarázattal ellátott tananyagot sokkal könnyebb lesz megtanulni!
  3. a kurzusok során az első nap az elméleti tudnivalókat vesszük át, a tanfolyam többi 4 napját a vízen töltjük. 

Bevált oktatási módszerünknek - és az előre elküldött gyakorló teszteknek-  köszönhetően a tanfolyam intenzív programja mellett is jut idő egy-egy esti programra, közös beszélgetésre.

Elméleti tantárgyak

(egyben vizsgatárgyak)

  • Hajózási Szabályzat
  • Hajóvezetéstan
  • Hajózási földrajz, vízrajz, meteorológia
  • Hajóelmélet, a hajók szerkezete és építése, hajógéptan
  • Vízbőlmentés, elsősegélynyújtás
  • Vitorlázáselmélet

Tankönyvek a vizsgához

  • Hajózási Szabályzat 57/2011 (XI.22) NFM rendelet („HSz")
  • Bokor Imre: Válaszok a kishajó-vezetői vizsga kérdéseire + kiegészítések
  • www.tesztvizsga.hu

A tananyagot elektronikus formában biztosítjuk, egy linket adunk, ahol az összes tesztkérdés megtalálható és gyakorolható.
A tesztvizsga.hu hozzáférést 10% kedvezménnyel tudjuk biztosítani hallgatóinknak.